Szolgáltatások

   

Mit jelent a holisztikus szemlélet? csakrak_1.jpg
A fizikai, az érzelmi és a szellemi síkok dinamikusan változó egyensúlya adja meg az ember harmonikus létét. Egészségesek vagyunk, ha egyenlő oldalú háromszöget alkotnak.
A világ mindig az egyensúlyra törekszik. Betegség akkor lép fel, ha valamely síkon többlet keletkezik, ezzel felborul a harmónia.

Az ősi gyógymódok, egészségmegőrző módszerek már évezredek óta alkalmazzák a természet kínálta lehetőségeket. A tudomány fejlődése révén uralkodóvá váltak a gépek. Hosszú ideig csak a műszeres vizsgálatok eredeményei voltak "hitelesek". Ma már széles körben elfogadottá vált, hogy léteznek az Univerzumban; "megfoghatatlan" dolgok.

Minden energiából áll. A levegő, amit belélegzünk, a testünk, amit lelkünk ruhájaként viselünk, vagy a szék, amin ülünk, és a pénz is, amit csereeszközként használunk. Mind mind energia, csak más a rezgésszámuk. Ennek, a világmindenséget alkotó energiának az áramoltatása fontos feladatunk, mert ez befolyásolja életminőségünket.

A lélek sérülését a test jelzi. A gyógyuláshoz a kiváltó ok felkutatása, és orvoslása szükséges. Erről részletesen tájékozódhatsz a témáról szóló könyvből, a "Lelki eredetű betegségek lexikoná"-ból. Olvasd el itt.

Itt a Lélek-Fészek kínálta lehetőségek közül választhatod a Neked legjobban tetsző módszert, mely problémáid megoldásában segítségedre lesz. Mi "csak" támogatni tudunk, a feladatodat Neked kell végrehajtanod, senki nem csinálja meg helyetted.

Ez a Te életed! Vedd a kezedbe az irányítást! Itt és Most.

Első lépésként mond ki hangosan a " varázs mondatot " :

"A mai nappal azt a döntést hozom, hogy ettől a pillanattól fogva

  • elfogadom magam (testem, lelkem, szellemem) olyannak, amilyen vagyok - vagyok, aki vagyok"
  • az életemet kiegyensúlyozottan, feszültségmentesen élem"
  • minimálisra csökkentem az aggódást, idegeskedést" (stresszoldás)
  • nyugodtan alszom, mindig kipihenten ébredek"
  • bátran hozok döntéseket az életem bármely területén"
  • szembenézek félelmeimmel, fóbiáimmal és győzedelmeskedek függőségeimen is"
  • boldog párkapcsolatban/családban élek"
  • kapcsolatom a gyermekemmel/szülőmmel/munkatársaimmal/főnökömmel/idegen emberekkel ideális"
  • minden helyzetben megtalálom a megfelelő megoldást a feladatra" (problémamentesítés)
  • képes vagyok bármit megtanulni"
  • a testem egészséges, jól működik" (fájdalommentesítés)

A felsorolás végtelen. Mondd el mi a TE mondatod, és a megvalósításhoz kérhetsz segítséget. Írj, vagy hívj fel;

+36-20/383-6870, gabriella@fengshuiszolnok.hu és segítek kiválasztani a megfelelő megoldást a problémádra, hogy helyreálljon az energiaáramlás, és megkönnyebbülten fellélegezhess.


Feng Shui Tanácsadás

loupan_iranytu.jpg feng_shui_kert.jpg - térrendezési javaslatok lakásra, házra, kertre, irodára, üzletre

Tipp: Lakásvásárlás, vagy házépítés előtt, még a telek kiválasztásához, - de legalább a tervezési szakaszban - érdemes feng shui tanácsadót hívni, hogy a "végzetes hibákat" elkerüljük.

Mi történik a tanácsadás során? - a lakberendezési ötleteken túl -

  • telek, házhely, lakás vagy üzlet iránytűvel való tájolása, (méretarányos alaprajz szükséges)
  • chi (ki, életenergia) áramlásának vizsgálata, shá (rossz energia) orvoslása, egészségre káros hatásának kiküszöbölése
  • "gyógyító" színek használatának bemutatása - színorvoslás
  • kiegészítő Feng Shui eszközök használatára, elhelyezésére javaslattétel,
  • a felmerült probléma megoldására irányuló átrendezési, átalakítási javaslatok,
  • lakás vagy üzletben élők/dolgozók jó és rossz irányainak megadása,
  • bejárati ajtó üzenete, irányának orvoslása,
  • személyre szóló (bíborcsillag) 9 csillag KI asztrológiai elemzés, párkapcsolati szinasztria vizsgálat,
  • ajándék: éves előrejelzés,
  • ráadás: havi előrejelzés (max: 4 fő részére)

(asztrológiai elemzést, előrejelzést az ár 4 főig tartalmazza, további személyekre: 2500.-Ft/fő)

feng_shui_orvoslo_szinek.jpg

A Feng Shui tanácsadás ára: 20.000 Ft 50 m2-ig (kb 4 óra) arany_penz_gazdagsag.jpg

(51-80m2: 30000.-ft , 81-100m2: 40000.-ft , 101-150m2: 50000.-ft , 151-200m2: 60000.-ft , 201-250m2: 70000.-ft )
Előre egyeztetett időpontban történik a helyszínen, - lakásban, munkahelyen.
"Örökre szól". Bármikor állok szolgálatodra a későbbiekben, ha ezt a lakást átalakítanád, felújítanád, vagy pl. lakástextil vásárláskor szín-forma, stb tanácsra lesz szükséged. Ez benne van az árban.

+ Kiszállási díj Szolnok város határán kívül 45 Ft/km.

Alaprajz kiértékelés : 8.000,- ft / rajz

Ez a kiértékelés az alábbiakat tartalmazza:

  • Életterületek jelölése égtájak szerint,
  • chi (ki, életenergia) áramlásának vizsgálata, shá (rossz energia) orvoslása, egészségre káros hatásának kiküszöbölése,
  • "gyógyító" színek jelölése a rajzon,
  • kiegészítő Feng Shui eszközök használatára, elhelyezésére javaslattétel.

(személyesen a Fészekben, vagy emailban is elküldheted).


Tértisztítás

feng_shui_tertisztitas.jpg Lomtalanítás és nagytakarítás után, de a feng shui orvoslások megtétele, szimbólumok kihelyezése előtt érdemes elvégezni a tér energetikai megtisztítását is.

Tértisztítás ára: 4.500 Ft/óra

+ Kiszállási díj Szolnok város határán kívül 45 Ft/km.

AJÁNDÉK: a tértisztításhoz tartozó eszközöket: gyertya, füstölő, virág
ingyen megkapod!

lakberendezes.jpg Milyen más esetekben ajánlott tértisztítást végezni?

  • új lakásba költözéskor,
  • nagyobb veszekedés után,
  • egy kapcsolat befejezésekor,
  • betegségből való felgyógyuláskor,
  • ha úgy érezzük, "nem vagyunk egyedül" a lakásban..

A kineziológia tanfolyamokról itt olvashatsz...>>>

Jelentkezés és bővebb tájékoztatás: Kovácsné Milu Éva


Kínai asztrológia - Négyoszlopos sorselemzés kinai_asztrologia_1.jpg

chinese-zodiac.jpg Segítséget nyújt a visszatérő problémák felismeréséhez, elfogadásához, felvállalásához, megoldásához.

A lehetőségek feltérképezésére szolgáló ÖNISMERETI módszer.

A világon minden energiából áll, és állandó mozgásban van. Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Nem létezik 2 egyforma ember, egyforma élet, nincs 2 egyforma napunk. Minden és mindenki folyamatosan változik. Van; amikor jól alkalmazkodunk, könnyedén úszunk az árral, és van; mikor úgy érezzük, hogy elakadtunk az úton, nem haladunk sehová.

Személyiségünket, és sorsunkat meghatározzák a születésünk pillanatában jelenlévő, uralkodó energiák. A horoszkópból kiolvasható az Életfeladat, hogy a különböző életterületet hogyan éljük meg, hogyan viselkedünk bizonyos helyzetekben, emberekkel, hogyan lehetünk boldogok(kiegyensúlyozottak), sikeresek, és az is, hogy mire kell vigyázni, mi az ami kibillent az egyensúlyunkból, mi az a terület, ami problémát, nehézséget okoz. Összeolvasva az aktuális időszak energiáival; egyúttal az adott időszak feladataira deríthetünk fényt, megtudjuk, hogy mivel kell "dolgoznunk" magunkban és a külvilággal.

A 4 oszlopos személyiség és sorsmeghatározás segítséget ad - a kínai 5 őselem és a 12 zodiákus állat jin-jang minőségek viszonyai alapján, hogyan lehet újra pozitív irányba terelni, harmóniába hozni életünket.

Pontos születési dátum, óra perc,  (ezt izomteszteléssel meg tudom határozni) és helység megnevezése szükséges.

  • 1 horoszkóp elkészítése és elemzés (1,5 óra) + ajándék 1 db zodiákus védőállat (kulcstartó). 8.000.-Ft
  • 2 horoszkóp elkészítése és elemzés + párkapcsolati összehasonlítás (3 óra) + ajándék 1-1 db zodiákus védőállat (kulcstartó). 15.000.-Ft
  • Időszakos feladatok vizsgálata és tanácsadás a megoldásukhoz + 500.-Ft-os ajándékutalvány. 5000.-Ft/óra

A LÉLEK-FÉSZEKBEN, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN SZEMÉLYES TALÁLKOZÁSSAL, vagy SKYPE-on LEHETSÉGES.

Kínai horoszkóp kalkulátor:

Év: Külvilág, milyennek mások látnak. Nagyszülők-ősök. Távoli dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni.
: Szakma, (gyerekeknél pályaválasztás előtt érdemes megnézni) munka, szülők, főnök.
Nap: Ez vagy TE. A párkapcsolat, valamint a karma, életfeladat, és a tudatos én mutatója.
Óra-perc: Gyermek, saját gyerekkor, és a testvérek, valamint a tudatalattink mutatója. Itt láthatók még a család-barátok és az alkalmazottak is.

+ jang fa: Magabiztos, becsületes, kemény, makacs, rendszerező. Főnöknek született, de meg kell tanulnia kompromisszumokat kötni.

- jin fa: Önbizalomhiányos, türelmes, önérzetes, alkalmazkodó, empatikus. Szélsőséges hangulatra hajlamos. Szolgálatra született, másokért élni.

+ jang tűz: Magabiztos, optimista, melegszívű, temperamentumos, hiú. Agresszív, könnyen ítélkezik. Példamutatásra, motiválásra  született.

- jin tűz: Érzékeny, szenzitív, zárkózott, művészi hajlammal. Romantikus szerelmes tipus. Kitartó az élet minden területén, arra született, hogy ezt tanítsa másoknak is.

+ jang föld: Konzervatív, szolid, rugalmas, realista. Logikus gondokodás, praktikus cselekvés jellemzi. Kitartó, megbízható, hűséges. Erős az igazságérzete, bátor, merész. Arra született, hogy megtanítsa másoknak az igaz értékeket és a család fontosságát.

- jin föld: Tyúkanyó tipus. Kedves, türelmes, termékeny, gondoskodó. Kitartó és aprólékos. Nehez dönt egyedül, sokat mérlegel. Az otthon megteremtésére, gyereknevelésre született.

+ jang fém: Ambíciózus, eltökélt. Merev, hajlíthatatlan. Konzervatív, az elvek embere. Megbízható, etikus. Született főnök, vezető, irányító.

- jin fém: Életvidám, szertelen, szimpatikus csacsogó. Segítőkész és szórakoztató, kiváló társaság. Szélsőséges, nehezen megfejthető. Gyógyításra született, és arra, hogy inspiráljon, boldoggá tegyen másokat.

+ jang víz: Szép, és határozott. Parancsolgató, türelmetlen, kiszámíthatatlan. Okos, intelligens. Segítségnyújtásra született, energiáját oda kell adnia, ahol kérik.

- jin víz: Okos, intelligens, logikus gondolkodású. Megfontolt, kitartó, jól alkalmazkodik. Odaadó, érzékeny, könnyű megbántani. Tiszta lélek. Nagy dolgokra született: békét, szeretetet hozni a világra.


A hónap jellemzői:

kigyo_2.jpg Kígyó: (2017. május 6-tól június 4-ig)

Szép, vonzó és büszke. Hajlékony, kreatív, alkalmazkodó (esetenként kétszínű lehet), empatikus. Jó, szórakoztató társaság. Élvezi az élet örömeit, szeret szórakozni.
Bátor, elszánt. Intelligens, jó felfogóképességű. Ősi, „titkos” tudás birtokosa. Jó tanácsadó. Elfogulatlan. Magasról, összefüggésekben szemléli a dolgokra. Tisztán átlátja a helyzeteket és határozottan cselekszik. Azonnal reagál és rögtön megoldja a problémát. Az érdekes dolgokat szereti, csak azzal foglalkozik, ami leköti a figyelmét, és csak addig, amíg élvezi. Ami nem érdekli, azt szereti elodázni, vagy teljesen elkerülni.
Logikus gondolkodású és jó szervező. Új gondolatok és ötletek jellemzik. Kigondolja, megtervezi mindazt, ami élvezetet jelent számára. Állandóan tanulnia kell! Jó a memóriája, de csak, ha élvezi amit tanul. (Önelem –nap-; a párkapcsolatban kell új dolgokat kitalálni.)
Önállóan szeret dolgozni, és hisz abban, amit csinál. Meg kell tanulnia közösségben élni, és dolgozni. Magányos lehet, ha nem tanulja meg csapatmunkát.
Jó az ítélőképessége és ezt ki is használja éppúgy, mint a kínálkozó lehetőségeket. Nem hallgat másokra. Nem bírja elviselni, ha beleszólnak a dolgába, vagy ha téved. A végsőkig vitatkozik.
A szabadság és a pihenés nagyon fontos számára. Időnként visszavonul, hogy energiát gyűjtsön. Hűséges. Ha elkötelezi magát, nagyvonalú. Előtérbe helyezi a partner igényeit. Szabadságot kér, de nem ad. Féltékeny. Haragtartó, bosszúálló, ravasz.
Munka: Vendéglátás, asztrológia, politikus. Filozófus, pszichológus, vállalkozó, történész.


Ji King, a Változások Könyve jóslás kínai érmékkel

i_ching_letra.jpg i-ching-64-hexagrams.jpg

Életünket döntések milliói alakítják. Minden nap válaszutak tucatjával találkozunk, melyek befolyásolják a saját utunk, és környezetünk alakulását.

A "mi lett volna, ha..." kérdés helyett; a Ji KING segítségével betekintést nyerünk egy "lehetséges jövőbe".

Az alábbi mondatokra kapott - trigram és hexagram - jelekkel, Az öt őselem és a 12 zodiákus egymásra hatása alapján feltérképezzük a rendelkezésre álló segítő és gátló energiákat.

"Jelen állás szerint hogyan alakul a ..... ?" vagy "Mit kell tennem, hogy .....? "

1 kérdés-1 válasz ára: 2.500 Ft (kb: 30 perc)

A LÉLEK-FÉSZEKBEN, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, CSAK SZEMÉLYES TALÁLKOZÁSSAL LEHETSÉGES.


Energetikai kezelés

Egészségünk érdekében nélkülözhetetlen az életenergia (chi, kí, prána) áramlásának helyreállítása.

meridianok_2.jpg Életünk során bekövetkezett fizikai traumák, stressz, lelki sérülések, sejtszinten kódolva rögzülnek, és ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, blokkokat képeznek testünkben, és a későbbiekben tünetként testi/lelki betegségként, fizikai szinten fájdalomként jelennek meg.
A kineziológia a hagyományos kínai orvosláson alapuló holisztikus szemléletű tudomány, amely ötvözi a nyugati medicinát, a csontkovácsolást (kiropraktika), a táplálkozástudományt és az akupresszúrát.

A kineziológia módszere az izomtesztelés. kineziologia_izomteszt.jpg

Milyen esetekben tud segíteni a kineziológus?

  • Fizikai szinten megjelenő betegség, fájdalmak
  • Bizonytalanság, döntési nehézségek
  • Szorongás, félelmek, fóbiák, függőségek
  • Allergiák
  • Alvási problémák
  • Emésztési gondok, testsúly-kontroll
  • Párkapcsolati kérdések
  • Generációs problémák (ősök, és utódok)
  • Tanulási nehézségek
  • Fejlődni, változni, változtatni akarás

A Touch for Health kineziológia és Wellness Kineziológia/Stress Release/ 14 meridián energiaáramlásának kiegyensúlyozásával, blokkok feltárásával és oldásával tud segíteni az egészség helyreállításában, megőrzésében.

A kineziológia az egyensúly helyreállítására korrekcióként (az izomtesztelés által meghatározott), a reflexpontok stimulálását, a megfelelő izmok erősítését, a meridiánok simítását használja, és különböző ismétlő mozgásokat végeztet. Eközben oldódnak a negatív érzelmek és gondolatok által létrejött, a fizikai testben manifesztálódott blokkok, fájdalmak, az energia áramlásának elakadásai.
A kineziológia, a testi, lelki, szellemi egyensúly fenntartásával a prevenció körébe is tartozik, és aktivizálja a szervezet öngyógyító képességét.

Az energetikai kezelésekhez nem kell levetkőznie. Kényelmes ruhát - nadrágot - javasolok viseletként.

  • Energetikai kezelés (felnőtteknek) (kb.1,5 óra): 8.000.-Ft
  • Energetikai kezelés (gyerekeknek) (kb.40-50 perc): 4.000.-Ft

A LÉLEK-FÉSZEKBEN, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN, CSAK SZEMÉLYES TALÁLKOZÁSSAL LEHETSÉGES.


Számmisztikai elemzés 

szammisztika.jpg tarot_a_magus.jpg A karma (feladat) és a hozzá vezető út meghatározása születési dátum (év, hó, nap) alapján, a TAROT kártya 22 nagyarkánumán keresztül értelmezve.

Hogyan találsz rá az UTADRA?

Döntések sorozatán keresztül.
Itt egy lehetőség; hallgass a szívedre!

Számmisztikai elemzés Számmisztikai elemzés + EXTRÁK

A karma (feladat)
és a hozzá vezető út megvilágítása

Tanulási feladatok és
támogató energiák feltárása.

A karma (feladat)
és a hozzá vezető út megvilágítása

Tanulási feladatok és
támogató energiák feltárása.

 

+ Aktuális időszak nyújtotta lehetőségek megismerése.
Éves és havi-bontású előrejelzés

+ Lélek-út-szakaszok és időszakos feladatok meghatározása

+ 12 fontos életterületed jellemzése

1.500 Ft 3.000 Ft

Kérd az általad választott elemzést.
Küldd el az adataidat a: gabriella@fengshuiszolnok.hu címre.

Az elemzést írásban - elektronikus formában - előfizetés után küldöm a megadott emailcímre. A személyes találkozás nem feltétel, tehát meglepetés-ajándék lehet szeretteidnek.


GULYÁS GABRIELLA - OKLEVELES FENG SHUI TANÁCSADÓ - +36-20/383-6870

A tanácsadás során ajánlott eszközöket, szimbólumokat a web-áruházunkban megrendelheted.

Az oldalon feltüntetett árak bruttó, Magyar forintban értendők!

Cégünk alanyi áfamentes, így árainkat nem terheli a 27%-os Áfa